Olyan rég akartam már írni, de nem tudtam igazán mit. Dejke április végén gazdijához költözött, mi pedig nem vállaltunk másik kutyát. Nagyon megszerettük és nehéz volt elengedni. Nem vágytunk újabb szerelemre kőbe vésett csalódással.

Dej' 3 hónapig volt velünk, úgy terveztük a gazdijával, hogy Vele is majd ennyit tölt, mielőtt újra találkozunk. Aztán a sors úgy hozta, hogy a három hónap leteltével nemcsak egy találkozás, hanem két hétnyi szentendrei pihenés jutott nekünk :)))).

Sajnos gazdijának távozása eléggé megviselte az éppen felpendült kutyát, ezért egészalakos képeket nem teszek fel, a lényeg, hogy itt nagyon jól érzi magát és ügyesen eszik.

Dejke hallása a minap eléggé kihagyott, pedig sokszor hívtam. Valami rettentő fontos szaglásznivalója akadt, gondolom a tüzelő fajtársak által hátrahagyott sos üzeneteket olvasgatta.

A kutyaiskolánkban a következőt tanultuk, ami Ácsinál nagyon bevált. Én megyek el sétálni és ha az eb szeretne az én szabályaim szerint bóklászni, akkor velem jöhet. Ha nem, akkor hazamegy. Nincs harag, nincs mérgeskedés, ha a második hívásra sem reagál, akkor odasétálok, pórázra veszem és ugyanilyen nyugodtan hazasétálok. Kutyát a kertbe bevezetem, majd én visszamegyek egyedül sétálni (ez fakultatív :)).

 Hát most Dejke nem szeretett volna velünk sétálni, így inkább otthon szagolgatott. Ácsi pedig örült, hiszen végre civilizált helyekre is elbandukolhatott. Kíváncsi vagyok a kis rozzant tanult-e valamit az esetből. :)

+ A hétvégén volt nálunk egy kis összejövetel és szerintem nagyon jól viselte, pedig sokan voltunk. Az elején úgy csinált mint aki fél, de később a vacsoráját teljes nyugalomban ropogtatta el, így olyan nagy baja nem lehetett :). Nagyon ügyes volt. 

A magyarvizslasos.hu -n Dejke képtára átmenetileg nem működik... Ennek az az oka, hogy elmozdították a helyéről... A gazdit keresünk mappából átkerült a van gazdijelöltünk mappába...

Nehéz bármit is írnom. Örülök, tényleg örülök. Csak azt hittem, hogy picit könnyebb lesz, nekem. Tudom, hogy Dejkének jó helye lesz. De nálunk is az van. Ezért csináltam ezt az egészet, írtam a blogot, fotózgattam, nevelgettem, szeretgettem, hogy valaki megtalálja, hogy beleszeressen, hogy hazavigye. Megmenteni valakit néhány sorral. És sikerült...

És (még) egy kis vidámság :) A hétvégén Futrinkásokkal bandáztunk Makádon. Nagyon szuper volt! Alig várom a következőt! Talán a Kutyás Teljesítménytúra lesz az április 23-án.

A plakátot Mármarosi Anna (Magasparti Rutinos Kennel) fbjáról szerváltam.

Ugye milyen szép már?

Dejke egyre világlátottabb kiskutya lesz, a hétvégén megmutatta magát a Hajógyári szigeten, 4 és 2 lábú barátokkal bandáztunk. Féltettem, sok ember, kerékpárok, zajok, de muszáj látnia hogy ezek a dolgok ártalmatlanok. Szerintem nagyon jól viselte, sőt, megkockáztatom, még jól is érezte magát. Reménykedtem, hogy hátha úszni is támad kedve, de ettől nagyon messze állt, még azért is sivított, ha Ácsi belement. Ezen még dolgozni kell. :)

Virág hétfőn beadta a derekát és odament Dejkéhez. Számomra teljesen hihetetlen, hogy kristály tisztán tudja, hogy melyik melyik, és csak Ácsit cibálta eddig. Most viszont megtört a jég, Virág gondolt egyet és megcincálta Dejkét is. Persze hogy lefotóztam...

Bár a képek már 6 naposak és ennélfogva Dejke már jóval dagadtabb ennél, azért muszáj megmutatnom :)

A múlt hét elég eseménydúsra sikeredett. Mostmár megismerkedett Ácsi összes környékbéli spanjával és gyakorlatilag az összes szukát szerette volna meghágni. Labradort, amstaffot??? , mindet. Alig várta, hogy elforduljak és már nyomult is ezerrel. Elég nehezen emésztette meg, hogy ezt mifelénk nem divat csinálni és nem is vagyok benne biztos, hogy feladta. A beteljesületlen szerelmei után sípol, halkan, de kitartóan, viszont behívható tőlük is.

Egy 40 kilós boxerfiúnak jól megmutogatta a fogait, csak úgy szolidan egy kis szájszélhuzogatás... Ekkora mellénnyel hogy áldhattak meg egy ilyen rozoga jószágot?

Hagytam őket egyedül a lakásban is hogy leírhassam: a kutya lakásban magára hagyható. Ez valahol igaz is, egy kis kiegészítéssel: a következmények vállalása mellett... Első pár alkalom sima ügy volt, mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Azután egyre magabiztosabb lett kis átmeneti családtagunk és gyűjtögetni kezdett: plédeket, hátizsákot, sapkát, sálat, különféle kincseket. Nem bántotta semelyiket, csak összegyűjtötte. Azután elkövettem egy nagy hibát, 5, azaz öt órára magára hagytam. Amikor hazaértünk, rögtön láttam, hogy nagy gáz van, mert Ácsi elbújt a fürdőszobában. Egy darabig komolyan gondolkodtam, hogy mi lehetett fénykorában az a dolog, aminek darabjai beterítették a nappalit. Elemmel működött, ezt láttam elsőre, de több percig ennél tovább nem jutottam, mondjuk nem is nagyon láttam ki a fejemből. Bár (egy darabig) semmit nem szóltam hozzájuk, a kutyákok az asztal, illetve a wc alatt várták a megfejtést. Azután rájöttem: a távirányító volt. Sajnos ezt elrontottam, még nincs készen erre, nagyon bánt, hogy behibáztattam.

De a jó dolgok se maradjanak ki :). Egyre jobban viseli az embereket, Ácsival pedig néha leáll játszani. Eddig mindig kicsi döglött kutyává töpörödött, ha Ácsi hívta, így soha nem lett a játékból semmi. Mostmár néhány pillanatig elfeletkezik magáról és belemegy a játékba. Ez a legleg szívet melengetőbb az egészben :). Ilyenkor látom, hogy tényleg boldog.

Mindenki azt mondja, hogy gyönyörű lesz. Íme itt a bizonyíték, hogy már most is az. Tegnap 20,2 kg-ot nyomott, ami már több mint 2 kg 2 hét alatt. :)

Hihetetlen jó érzéssel tölt el, hogy bár a világ végén lakunk, de Dejkét egy hét után póráz nélkül sétáltatom minden gond nélkül. Sajnos ma jobbnak láttam előszedni a pórázt, olyannyira kétségbeesett.

A motoroktól, quadoktól nagyon fél, ezt már a kertben is láttam. Ma kint játszottunk egy réten és nagyon messze jött a postás motoron. Dejke lefagyott, felmérte a babakocsit, hogy hogyan tudna ő még Virág mellé beférni, majd sípolni kezdett. Elindult, visszajött, közben folyamatosan nyüszített.

Hiszek abban, hogy a tutujgatás nem viszi előre a kutyát, ezért ennek megfelelően tovább folytattam a labdázást Ácsival. Dejke viszont nem kapcsolt vissza, pedig a motor már réges régen elment. A pórázt csak azért tettem rá, hogy hátha mellettem jobban megnyugszik. Hát nem, vontatni próbált hazáig. Amikor a postás újra megjelent, Ácsit elengedtem láb mellől, mert tudtam hogy akkor odaszalad a postáshoz és szétsimizteti magát vele. Így is lett, Dejke figyelte, de talán csak a nyüszítése csöndesedett, a kutya továbbra is szét volt esve. Szerencsére motorospostásunk általában ugyanabban az időben jön, így tudunk majd gyakorolni, sajnos van mit.

Más: már majdnem 500an látták Dejke gazdikereső videóját! Nagyon köszönöm mindenkinek aki megnézte, kedvelte vagy netán közzétette.

... vizsla nélkül :(. Vagyis csak eggyel. A múlt héten annyira kinyílt Dejke a séták alkalmával és velünk annyira magabiztosan viselkedett, hogy nagyon komolyan fontolgattam a két vizslával való "nevezést".

Mivel a környéken már annyira otthonosan mozog, pénteken szerettem volna neki megmutatni a Dunapartot (bár előző otthona sincs messze tőle, gyanítom még nem járt ott). Szerencsénkre nem volt senki, csak 3 centi friss iszap mindenütt, de Dejke szétesett. Valószínű az idegen helytől, mindenesetre kettő, az autó körül megtett kör után - térdig iszaposan - az anyósülésen keresztül bemenekült a vezető ülésre...

Azt nagyon szeretem, hogy ha pánikol, soha nem fut el, hanem hozzánk menekül. Illetve első felindulásból elindul haza, de átgondolja és bármilyen félelmetes az az ember, akivel beszélgetek, előbb-utóbb engem választ. Ezeket a kétségbeeséseket igyekszem teljes mértékben figyelmen kívül hagyni, persze a szemem sarkából figyelem, hogy végül mit is dönt. Persze Ácsi nagy segítség, mert ő mindig előre fut (ha teheti), ezért Dejke Ácsit folyamatosan figyelve menekül(get) aztán visszafordul. 

Vizslatúráról kimaradt, de hála Ácsitesó Fickóéknak, akik a túra után meglátogattak minket, egy 3 vizslás 5 emberes nagyonminivizslatúrán fejlesztgethette a bátorságát hazai terepen.  Fokozatosan felépítgetjük és a következőn Ő is ott lesz!

Már 19 kg!!!!!!!!! Egy hét alatt 1 kiló!

Ma volt szerencsém Dejkét letesztelni más kutyákkal is, meg fogtok lepődni, tökéletes. Amilyen nehezen viseli az emberek jelenlétét, olyan boldog, ha négylábúval találkozunk. Összefutottunk egy végtelenül nagymellényű, önsétáltató, kőbunkó golden kannal, de Dejke még ezzel az idiótával is megtalálta a hangot.

Apportbolond kiskutyám kezdi átragasztani a fanatizmusát Dejkére, ha meglátja a teniszütőt már kezdi az egész-test-csóválást. Néha még sikerrel is jár, persze némi közbenjárással: 

A tegnap fantasztikus volt. Néhány kakamajszolási összezörrenésen kívül említésre való balhé nem volt Dejke és köztem. Ácsi még nem igazán érti, hogy ilyenkor Dejkével van problémám és gyorsan beáll láb mellé - abból még baj sose volt.

Azt mondta az állatorvos, hogy olyan 3-4 éves lehet a foga alapján. Viszont a lelke alapján én olyan 6 hónaposnak nézem. Tegnap megpróbálta elcsórni a papucsomat, a jutalomfalattartóval viszont sikerrel is járt. Leszidtam érte, mert ez volt a megfelelő válasz, de titokban mosolyogtam. Ácsi ilyenkor olyan mint valami vén mókus, meglepetten és rosszallóan figyel, úgy csinál mintha neki soha ilyesmi eszébe se jutott volna. Még mindig, minden szituációban úgy pisil, mint a kölykök, de legalább kint az utcán (nagyrészt). Sajnos volt egy baleset a lakásban is, de ez kizárólag az én számlámra írható.

Egy hét kötődés építés után tegnap már mindkét nagy sétára kivittem magunkkal. Játszottunk elbújást, ezt először nem értette, de Ácsi bemutatta az ilyenkor szokásos tennivalót és másodjára már rohamtempóban érkezett meg hozzánk. Mindent elles tőle és folyamatosan a nyomában van. Így a behívással sincs probléma, ha Ácsit hívom, jön mindkettő. Már alig várom, hogy ma mit adnak elő :).

Tényleg alakul. Ma játszott először. Ha egyedül van, lelkesen apportírozik, sőt, néhány pillanatig Ácsival is hajlandó volt felvenni a versenyt. Örömében pattog, mint a kölyökkutyák ahogy a labdáért fut. Ezt nem tudom leírni, fantasztikus volt, mosolyogtam egész nap.

Alig másfél óra kellett, hogy az összes sebhelyet lekezeljem a testén. Mindeközben majdnem végig aludt.

Kicsit korai volt a tegnapi feltételezésem, amelyben Dejke kétségbeesett ragaszkodása tárgyaként magamat neveztem meg. Az igazság az, hogy a kutyának semmi problémája nincs azzal, ha elhúzom itthonról a csíkot, csak Ácsi ne menjen sehova...

Ez első hallásra jobb, mintha értem üvöltene ennyire, de tulajdonképpen majdnem ugyanott vagyunk. Ácsi egy kvázi ridikülkutya, akit - némi túlzással - a babaúszás kivételével mindenhova magammal viszek. Ez Dejkével még esélytelen. Pusztán azért mert ha megjelenik az utcában egy férfi, akkor tőle 50 méterre már nem mer pisilni és rohanna haza. 

Jaj, nagyon fontos, ma végre kerttiszta volt, ezt most még 3ból oldotta meg. Ácsi 2re van programozva, jövő héten megpróbálom vele a kettőt, ez azért lenne fontos mert még mindig kézben kell kivinnem a házból. Elmagyaráztam neki, hogy a kert játszótér, nem illemhely és ne jelölgessen össze-vissza, ha Ácsi hátat fordít. Úgy nézem ez volt az egyetlen hobbija az elmúlt 3-4 évben.

A laposkúszásban közlekedés oldódik, viszont a szemembe még mindig nem mer belenézni. Ezt próbáltam oldani egy, a szemem sarkába csíptetett májjal, hát nem sok sikerrel, de egy pillantást megér a próbálkozásom:

Számomra teljesen meglepő a tény, hogy Dejke nem gyengén szenved az elválástól. A tőlem való elválástól. Konkrétan átüvölti a várost. Ezt sehogy nem tudom hova tenni, hiszen a klasszikus szeparációs szorongás megoldóképlete nagyon egyszerű, a kutya fejedre nőtt, ennél fogva retteg, ha drága kicsi alattvalói eltávoznak a falka területéről, ergo őrjöng. OK. De ezt valahogy sehogysem tudnám magunkra húzni, bárki bármit mondjon. 

Nagyobb valószínűséggel gondolom, hogy meglehetősen kötődik hozzám már ilyen rövid idő alatt és talán a sok szenvedés végett amin keresztülment, ezt nem a fent hivatkozott képlet alapján adja elő. Ami a legdurvább, olyannyira kétségbeesett, hogy még ételt sem fogadott el anyukámtól, amíg haza nem jöttünk a sétából Ácsival. Amikor meg már hazajöttünk nem nagyon volt kérdés hogy kié lesz a kaja, mivel én nem vettem észre.

Holnap viszont pár óráig Ácsin kívül senki nem lesz itthon, kicsit tartok attól, hogy mi lesz. Igyekszem majd megerősítgetni abban, hogy mindig visszajövök, illetve szerettem volna megdícsérni, ha csöndben marad amikor kimegyek a kapun, de nem adott rá lehetőséget. Talán majd holnap.

Ácsi egyébként eléggé csúszkál, ma előszedte a régi, elfeledett kakaevését is, továbbá engedély nélkül zabálta fel Dejke uzsonnáját. Megbeszéltem vele, hogy ezt baromi gyorsan fejezze be, gyanítom megértette.

És végezetül néhány fénykép, amin Ácsi úgy néz ki mint egy tehén, de sajnos nem benne van a hiba.

Nagyon kemény napunk volt. A képeken látszik, hogy Dejke nem igazán van még ereje teljében, Ácsi pedig igen, nagyon is. Ácsikám mindezidáig semmilyen domináns viselkedést nem mutatott senkivel, semmivel szemben, erre most teljesen meghülyült. Egész nap ment a fegyelmezés részemről, egész álló nap. Ha Édesanyám nem utazik 160 km-t, hogy Virágra vigyázzon, nem is tudom mit csináltam volna. Nagyon köszönöm Anya. 

Ácsi még egy egészséges kutyának is sok, egy egy vizslatúra végén mindig van egy áldozata, akivel végig ökörködik a túrát, de soha nem állt szándékában meghágni senkit. Hát most szándékában áll. Megőrít. Szerencsétlen Dejke meg menekül. Délután már szétcsuktam őket, de ez így nem megoldás mert nincs olyan nagy helyünk hogy a két kutya külön élhessen. 

Délutánra már volt néhány nyugodt pillanatuk, leginkább Ácsinak, de ez még mindig kőkemény. Innen már csak feljebb van. 

Sajnos éjszaka felkelt többször is, de még sajnálatosabb hogy kimenni nem akar, kajával nem lehet kicsalogatni a házból, csak kihúzni vagy kivinni lehet.

Mindentől és mindenkitől retteg. Az emberektől nagyon fél, de megriad minden autótól, a szomszéd kissrácok dömperétől, a nejlonzacskótól, az ajtóbecsukástól, a széltől, mindentől, ami hangot ad ki. Leírhatatlan.   

A Felicavetben találkoztunk Dejkével, aki Bonyhádon Kajla volt, az ideúton Dejte, aztán az állatorvos Dejkeként vitte fel az adatbázisba :).

Mit is mondhatnék... Azt hiszem rosszabbra számítottam, mármint ami a külsejét illeti. Egyébként pedig egy tündér, nagyon nagyon kedves kutya, bújós, szeretgetnivaló. Hihetetlen, hogy valaki így bánt Vele. 

A rendelőben várakozók teljesen belebetegettek a látványba, egy hölgy el is sírta magát. Mindenki az eredeti gazda felől érdeklődött, ezen egy úr mélységesen felháborodott: "Gazda????? Gazda az ilyen???? ". Nem, nem az. De mi azok leszünk!

Nézzük csak, hova is került Dejke. Szentendre szélén éldegélünk 4esben, a párommal, a kislányunkkal és a bő másfél éves vizslánkkal. Ácsi egy hihetetlen jó fej kutya, Virág egy tíz hónapos angyalka, Zsolesz pedig a legeslegjobb férj, aki mint mindenben, az ideiglenes befogadás ötletében is feltétel nélkül támogatott. Ezúton is köszönöm Neki.

Bár Dejke a csomagtartóban feküdt, Ácsi rögtön kiszúrta és hihetetlen farkcsóválás közepette tipegett a kocsi hátuljánál. Segítettünk neki kiszállni és a kertben összeismerkedtek. Ácsit le se lehetett lőni (ebben mondjuk az is közrejátszhatott hogy az útitársa, az üllői vizslalány éppen tüzelt...). Dejke többször úgy gondolta, hogy ő mégiscsak inkább az autóban marad és bepattant! a csomagtartóba, de pár másodperc gondolkodás után mindig inkább a társaságunkat választotta (nem feltétlen Ácsiét) és kiugrott. Nem féltem, hogy bármi baj lenne, nem is volt.

Kaptunk gallért, hogy ne nyalja a sebeit, de nem nyalja. Ácsi viszont többször megpróbálta, és mivel többszöri kérésünknek sem bírt eleget tenni, ő lett jogosult a gallérviselésre.

Mint minden kutyás családban, nálunk is vannak kőbe vésett szabályok, ezekkel Dejke most ismerkedik. Bár a szívem szakad meg a múltja végett, abból, hogy evés közben nem zavarhatnak meg minket, soha nem engednék. Összesen háromszor nézte meg hogy mit eszünk, háromszor küldtük el. Megértette, lefeküdt, még most is alszik. Mi is nagyon elfáradtunk, hosszú nap volt.  

A kezdetek: A héten végre meghoztuk a döntést, hogy készen állunk egy kutya ideiglenes befogadására. Pénteken Tárnokon jártunk, Alfonzzal sétáltunk, vittünk finomságot, Govindnak külön is, hogy mihamarabb meggyógyuljon, és tovább barátkoztunk a gondolattal, hogy ha nem is örökre, de lesz egy új családtagunk.

Szombat este a Futrinka egyesület fórumán megjelent egy bejegyzés a bonyhádi állatvédőktől...

"Egyesületünk egy csont sovány magyar vizsla fiút mentett ki a mai napon az állítólagos "gazdától", aki az elmondása szerint 1 hónapja találta a kutyát és megmentőnek tartja magát. Más elmondások szerint a kutya hónapok óta ott él, ha ezt életnek lehet nevezni.
Valószínűleg hónapok óta ételt sem igen látott, mert az állatorvos szerint ilyen sovány kutyát még ő sem látott."

Tekintettel a kutya katasztrofális állapotára, mindenképpen ideiglenes családot kerestek Neki. Így megbeszéltük Evelinnel, a vizslamentés vezetőjével, hogy Ő lesz az, aki nálunk tölti gazdira váró napjait.

Várjuk Őt nagy nagy szeretettel!