A múlt hét elég eseménydúsra sikeredett. Mostmár megismerkedett Ácsi összes környékbéli spanjával és gyakorlatilag az összes szukát szerette volna meghágni. Labradort, amstaffot??? , mindet. Alig várta, hogy elforduljak és már nyomult is ezerrel. Elég nehezen emésztette meg, hogy ezt mifelénk nem divat csinálni és nem is vagyok benne biztos, hogy feladta. A beteljesületlen szerelmei után sípol, halkan, de kitartóan, viszont behívható tőlük is.

Egy 40 kilós boxerfiúnak jól megmutogatta a fogait, csak úgy szolidan egy kis szájszélhuzogatás... Ekkora mellénnyel hogy áldhattak meg egy ilyen rozoga jószágot?

Hagytam őket egyedül a lakásban is hogy leírhassam: a kutya lakásban magára hagyható. Ez valahol igaz is, egy kis kiegészítéssel: a következmények vállalása mellett... Első pár alkalom sima ügy volt, mindent úgy találtam, ahogy hagytam. Azután egyre magabiztosabb lett kis átmeneti családtagunk és gyűjtögetni kezdett: plédeket, hátizsákot, sapkát, sálat, különféle kincseket. Nem bántotta semelyiket, csak összegyűjtötte. Azután elkövettem egy nagy hibát, 5, azaz öt órára magára hagytam. Amikor hazaértünk, rögtön láttam, hogy nagy gáz van, mert Ácsi elbújt a fürdőszobában. Egy darabig komolyan gondolkodtam, hogy mi lehetett fénykorában az a dolog, aminek darabjai beterítették a nappalit. Elemmel működött, ezt láttam elsőre, de több percig ennél tovább nem jutottam, mondjuk nem is nagyon láttam ki a fejemből. Bár (egy darabig) semmit nem szóltam hozzájuk, a kutyákok az asztal, illetve a wc alatt várták a megfejtést. Azután rájöttem: a távirányító volt. Sajnos ezt elrontottam, még nincs készen erre, nagyon bánt, hogy behibáztattam.

De a jó dolgok se maradjanak ki :). Egyre jobban viseli az embereket, Ácsival pedig néha leáll játszani. Eddig mindig kicsi döglött kutyává töpörödött, ha Ácsi hívta, így soha nem lett a játékból semmi. Mostmár néhány pillanatig elfeletkezik magáról és belemegy a játékba. Ez a legleg szívet melengetőbb az egészben :). Ilyenkor látom, hogy tényleg boldog.