A Felicavetben találkoztunk Dejkével, aki Bonyhádon Kajla volt, az ideúton Dejte, aztán az állatorvos Dejkeként vitte fel az adatbázisba :).

Mit is mondhatnék... Azt hiszem rosszabbra számítottam, mármint ami a külsejét illeti. Egyébként pedig egy tündér, nagyon nagyon kedves kutya, bújós, szeretgetnivaló. Hihetetlen, hogy valaki így bánt Vele. 

A rendelőben várakozók teljesen belebetegettek a látványba, egy hölgy el is sírta magát. Mindenki az eredeti gazda felől érdeklődött, ezen egy úr mélységesen felháborodott: "Gazda????? Gazda az ilyen???? ". Nem, nem az. De mi azok leszünk!

Nézzük csak, hova is került Dejke. Szentendre szélén éldegélünk 4esben, a párommal, a kislányunkkal és a bő másfél éves vizslánkkal. Ácsi egy hihetetlen jó fej kutya, Virág egy tíz hónapos angyalka, Zsolesz pedig a legeslegjobb férj, aki mint mindenben, az ideiglenes befogadás ötletében is feltétel nélkül támogatott. Ezúton is köszönöm Neki.

Bár Dejke a csomagtartóban feküdt, Ácsi rögtön kiszúrta és hihetetlen farkcsóválás közepette tipegett a kocsi hátuljánál. Segítettünk neki kiszállni és a kertben összeismerkedtek. Ácsit le se lehetett lőni (ebben mondjuk az is közrejátszhatott hogy az útitársa, az üllői vizslalány éppen tüzelt...). Dejke többször úgy gondolta, hogy ő mégiscsak inkább az autóban marad és bepattant! a csomagtartóba, de pár másodperc gondolkodás után mindig inkább a társaságunkat választotta (nem feltétlen Ácsiét) és kiugrott. Nem féltem, hogy bármi baj lenne, nem is volt.

Kaptunk gallért, hogy ne nyalja a sebeit, de nem nyalja. Ácsi viszont többször megpróbálta, és mivel többszöri kérésünknek sem bírt eleget tenni, ő lett jogosult a gallérviselésre.

Mint minden kutyás családban, nálunk is vannak kőbe vésett szabályok, ezekkel Dejke most ismerkedik. Bár a szívem szakad meg a múltja végett, abból, hogy evés közben nem zavarhatnak meg minket, soha nem engednék. Összesen háromszor nézte meg hogy mit eszünk, háromszor küldtük el. Megértette, lefeküdt, még most is alszik. Mi is nagyon elfáradtunk, hosszú nap volt.