Hihetetlen jó érzéssel tölt el, hogy bár a világ végén lakunk, de Dejkét egy hét után póráz nélkül sétáltatom minden gond nélkül. Sajnos ma jobbnak láttam előszedni a pórázt, olyannyira kétségbeesett.

A motoroktól, quadoktól nagyon fél, ezt már a kertben is láttam. Ma kint játszottunk egy réten és nagyon messze jött a postás motoron. Dejke lefagyott, felmérte a babakocsit, hogy hogyan tudna ő még Virág mellé beférni, majd sípolni kezdett. Elindult, visszajött, közben folyamatosan nyüszített.

Hiszek abban, hogy a tutujgatás nem viszi előre a kutyát, ezért ennek megfelelően tovább folytattam a labdázást Ácsival. Dejke viszont nem kapcsolt vissza, pedig a motor már réges régen elment. A pórázt csak azért tettem rá, hogy hátha mellettem jobban megnyugszik. Hát nem, vontatni próbált hazáig. Amikor a postás újra megjelent, Ácsit elengedtem láb mellől, mert tudtam hogy akkor odaszalad a postáshoz és szétsimizteti magát vele. Így is lett, Dejke figyelte, de talán csak a nyüszítése csöndesedett, a kutya továbbra is szét volt esve. Szerencsére motorospostásunk általában ugyanabban az időben jön, így tudunk majd gyakorolni, sajnos van mit.

Más: már majdnem 500an látták Dejke gazdikereső videóját! Nagyon köszönöm mindenkinek aki megnézte, kedvelte vagy netán közzétette.

Szerző: lheszter  2011.02.21. 20:17 2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://vizslaadopt.blog.hu/api/trackback/id/tr492677931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsivlablöki 2011.02.23. 19:49:46

"Hiszek abban, hogy a tutujgatás nem viszi előre a kutyát..."
Hidd el, neki is szüksége van a tutujgatásra, simizésre, dajkálásra, titkon szájába dugott jutalomfalatokra, fülbedünnyögésre... :-)

lheszter 2011.02.23. 19:58:31

@zsivlablöki:
félreérthető voltam, akkor, amikor pánikol, a tutujgatás nem segít rajta. Egyébként ha az ember megáll egy pillanatra, nemsokára egy Dejkevizslafejet talál a kezében, amit már pihepuhára simiztem. :)